Olvasgattam a különböző portálok és könyvek párválasztási tanácsait, és sok helyen szögezték le, hogy a két különböző típusú ember között szinte lehetetlen a jó párkapcsolat.
Valahol láttam egy idézetet: „Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért inkább megcsináltam.” Szóval, ha olyan cipőbe kerülsz, hogy a szerelmed nem azonos típusú veled, és már hosszú évek óta együtt vagytok, s most kiderült számodra, hogy a te személyiségeddel nem lehet együtt élni a párod személyiségével, akkor nyugodtan tedd ezt a gondolatot oda, ahova való. A kukába.
Nyilván a kétféle embertípus között kardinális különbségek vannak. Ebből fakad az, hogy eleinte a szerelmem egy társaságos este után, kissé megsajnálva engem, azt mondta: „Láttam, nagyon unatkoztál.”
Vagy ugyanebből fakad az is, hogy egy átlagos napon, amikor nem történik lényeges, akkor a beszámolóm a „Milyen volt a napod?” kérdésre annyi: „Jó.”
Ha megnézzük mélységében a dolgot, akkor viszont teljesen jó együttműködésre képes kapcsolatot lehet építeni, főként ha a különbségeinket nem hibaként kezeljük, hanem adottságként.
Ha férfiként vagy introvertált, az egyszerre lehet nehéz, és áldásos is a párodnak. Nálunk ez a helyzet, s a szerelmem nagyon örül neki, hogy meghallgatom, viszont sokáig nem értette, miért nem akarok egy csoport emberrel beszélgetni, miért vagyok elzárkózott. Nyilván nem vagyok az, de pasiként kicsit halmozottan hátrányos helyzetnek értékelhető az introvertáltság, mert a férfi agyú férfiak alapból nem túl közlékenyek, introvertáltként pedig még háromszor meg is rágom, mit mondok ki, így mondhatni sokszor vagyok szótlan.
A párom egy extrovertált személyiség, így ő bármiről és akárkivel képes elcsevegni. Ráadásul mivel neki ez adja az energiát, így kicsit olyan ez, mint a napelemnek a nap. Így amikor társasági eseményen veszünk részt, ahol sok az idegen, és jobb híjján beszélgetni kell, akkor általában én melléje csapódom, s így egészen társasági lény képzetét tudom kelteni, szóval ha úgy tetszik, hasznot húzok a személyiségéből.
Nyilván a feszülések egy kapcsolatban nem ebből adódnak, két különböző személyiségtípus esetében.
Mi történik, ha vita van? Az extrovertált egy vitában kicsit olyan, mint egy hadúr a csatában. Hangosan jön, látványosan letépi a fejedet, majd a testedet, körbevonszolja a városon, egy diadalmenetben. Az introvertált pedig nem akarja igazából bántani a másikat, neki a hangos szavak nagy sebeket ejtenek, így inkább, szíve szerint, kisétálna a konfliktusból, de ha már nagyon kell, inkább beszéljük meg, s ha emelkedik a hangnem, akkor inkább hagyjuk. De a problémán őrlődik, majd egyszer csak kisétál az egészből.
Mivel nagyon más a konfliktusrendezési stílusa a két személyiségnek, ezért ez az egyik pont, amit fel kell fedeznünk. Amíg az extrovertált partnernek természetes, hogy a csata zajjal jár, addig az introvertáltnak a hangos szó sokszor durvább, mint egy verés. Így meg kell tanulnunk, hogy a konfliktusforrásokat időben jelezzük, introvertáltként, ha valami bánt, jelezd, mikor észrevetted.
Extrovertáltként, ha a párod introvertált, tudd, hogy nagyon jó a füle, csak véletlen, hogy nem hangmérnök, ezért amennyire lehet, ha problémád van, elég mondani. De talán a legnagyobb dolog az, hogy ha tudod, hogy a másik ilyen típus, nem akar rosszat, hanem ilyen a habitusa. Ha tudom a páromról, hogy halk vagy hangos, és ezt nem hibaként fogom fel, akkor sok probléma már nem is probléma. Jó dolog a különbségeinket tudatosan felismerni, és elfogadni, így nem kezdünk változást várni ott, ahol elfogadásra és kompromisszumokra van szükségünk.
